A Monacói Nagydíjról az Ultrabalatonra – interjú Szujó Zoltánnal

2016. május 26. - AYCM SportPass

Két nap és indul az Ultrabalaton, melynek Csopaki szakaszát az ALL YOU CAN MOVE (AYCM) támogatja. A mezőny Balatonaligáról startol el, és a Balaton körbefutásával 220 km-es távot teljesít majd, megállás nélkül. Az AYCM csapatát erősíti a Forma-1 kommentátora is, aki csapata szerint a Forma1-es közvetítéseken megismert tempót és energiát helyezi majd az aszfaltra, semmilyen sebességhatárt nem tisztelve. Szujó Zoltánnal az Ultrabalatonról és a futásról beszélgettünk.  

Az első szó, ami eszedbe jut, ha meghallod, hogy Ultrabalaton? Most!

Egy mosószer. Félretéve a viccet, kemény lesz éjszaka meg hajnalban futni. Volt már szerencsém indulni egy 24 órás bicikliversenyen és azért őszintén szólva, hajnal 3-kor nem esik jól egyetlen sporttevékenység sem. Hál’ istennek nekem 5:40-kor lesz a második etapom az első pedig valamikor a későesti órákban, még szombaton. Azért kicsit összerezzenek, amikor meghallom ezt a kifejezést, hogy Ultrabalaton, de igyekszem készülni.

Hogyan?

Természetesen futással és cross traininggel is. Szerencsére azért az All You Can Move SportPass kitárja a lehetőségek kapuját, ami a sportot és a felkészülést illeti egy ilyen verseny előtt. Emellett a természetből is próbálok meríteni; Tegnap bicikliztem például egy hatalmasat az erdőben, amit eredetileg nem terveztem olyan hosszúra, mint amilyenre sikerült, de eltévedtem és nagyon rutintalanul még vizet sem vittem magammal. GPS-t sem, úgyhogy keringtem a Pilisben, míg végül ki nem találtam. Nagyon nagy élmény volt. Ezen kívül – pontosan 8 nappal az Ultrabalaton előtt – hivatalosan is megnyitottam magam számára a strandszezont a Balatonon, ugyanis Alsóbélatelepnél belegázoltam a jéghideg vízbe és úsztam egy kicsit.

Indultál valaha ilyen futóversenyen?

Igen, voltunk már egy pár rendezvényen. Még családdal is, egy-két kilométert futottunk közösen a gyerekekkel is. Nem vagyok azért teljesen tapasztalatlan ezen a téren. 5-10-15 km-es „próbálkozásaink” voltak már korábban. Indultunk az éjszakai futáson, Budapesten. Az például egy szenzációs élmény volt.

Gyerekkori futóversenyekről milyen emlékeid vannak?

A mezei futóversenyek nagyon megmaradtak. Az akkoriban nagy divat volt, főleg a Madarak és Fák Napján, tavasszal. Kizavartak minket a gátoldalba és lehetett futni a Körös parton, ami nem volt valami nagy élmény, de mindig szedtem a lábamat. Alapvetően nem szerettem annyira futni. Most, felnőtt fejjel kaptam rá.

Mit élvezel benne a legjobban?

Azt, hogy egyedül vagyok és ebben a monoton mozgásban nagyon el lehet lazulni, főleg fejben. Kitisztul az ember. Ez nagyon fontos, mert ömlik ránk a sok információ, amit szűrnünk kell, és folyamatosan fel kell dolgoznunk. Az, amikor az ember ezt ki tudja zárni maga a megnyugvás. Szerintem a futás egy relaxációs technika.  

Az All You Can Move csapatát fogod erősíteni hétvégén és a te helyzeted picit speciális, merthogy Forma-1 futam van…

Igen, mert az Ultrabalaton pont a Monacói Nagydíj hétvégéjére esik, ami logisztikailag picit megnehezíti majd a dolgomat, meg lehet, hogy a mikrofon mögött is, de igyekszem majd annyira sokat pihenni, amennyit csak tudok. A szombati időmérő edzés közvetítése után beugrom az autóba, lemegyek a Balatonra és lefutom az első, 8.3 kilométeres szakaszomat. Majd átmegyek a déli partra, közel a második etapomhoz, ami Balatonszéplaknál lesz, ott alszom, amennyit csak tudok, és aztán hajnalban lefutom a másik 8.3 kilométeres távot. Ha minden jól megy, a korareggeli órákban végzek, feljövök Budapestre és beülök kommentálni. Érdekes lesz, de várom már nagyon, és örülök, hogy egy olyan csapat tagjaként futhatok majd, amely maga a sport. :) 

A bejegyzés trackback címe:

http://aycm.blog.hu/api/trackback/id/tr678749472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.