Crossfit B'Bros II.

2015. augusztus 06. - AYCM SportPass

11crossfit-890x594.jpg

Az év legmelegebb hetén (nem a Pride) sikerült idelátogatni. Edzés nélkül is patakokban folyt a víz rólunk. Persze vizet ennek megfelelően egy decit nem vittünk magunkkal… igazi profik vagyunk!

Az előző terem egy nagy űrt hagyott bennünk (pozitív értelemben), így nagyon vártuk az új lehetőséget. Vajon lesz valami, amiben mást tud nyújtani, mint az előző? Ebben az esetben is megelőzte a hírneve a termet.

A terem maga a Városliget mellett a Stefánia palota mögött helyezkedik el. Eldugott, nyugalmas zöldkörnyezet. Nagyon könnyen megközelíthető autósan és tömegközlekedéssel is. Aki kocsival érkezik, azoknak egy nagyobb parkoló áll rendelkezésre és további lehetőségek vannak még az utcán. Még futás szempontjából a Liget, addig egyéb gyakorlatok miatt a parkoló is maximálisan kihasználható. Crossosok jól tudnak helyszínt választani!

Az épület szoci, de kívül újrafestve, belül pedig átalakítva van. Belső rész nagyon tágas minden tekintetből. Az öltözők hatalmasak és egyedien, igényesen kialakítottak (ennél jobb biztos sehol nem lesz!). Még mondjuk az edzőterem maga egy nagyobb tornateremnek felel meg (mert az is valójában). Így már most mondhatjuk, hogy itt télen-nyáron minden gyakorlat elvégezhető kül- és beltéren – persze csakis, ha az edzőbá aszongya. Az eszközökből itt is minden és a legjobb minőségben megtalálható. Egy igazi játszótér, ahova „vadulni” érkeznek a nagygyerekek.

Mindig meglep engem, mikor újként érkezem egy ilyen crossfit terembe, hogy rögtön jön valaki mosolyogva bemutatkozni. Tárt karokkal várnak a közösségbe, a nagyképűségnek és a megjátszásnak semmi jele. Reggel a nap elején vagy - mint mi is - egy fárasztó hosszú nap után élmény az ilyen helyre lejönni. Az ember ilyenkor nemcsak edzeni érkezik, hanem társasági életet is él. Annak ellenére, hogy egyedül mész végig az órákon, mégis egy csapat, egy közösség részese vagy.

Még az előző edzés végén jártunk, de már kaptuk az instrukciót, hogy ha már itt vagyunk, akkor használjuk ki hasznosan ezt a kis plusz időt. Muszáj itt megjegyeznem, hogy a feladatok kivitelezésének gyakorlása és a kihívások folyamán is mindenkire külön figyelmet fordítottak. Természetesen javították a kivitelezést, ha rosszul csináltad vagy segítettek tökéletesíteni a mozdulatot, de ezen felül folyamatos volt a kommunikáció is, hogy te, mint „szenvedőalany” mit érzel? Ezek és még sok egyéb kis plusz, ami bennem mély nyomott hagyott a Crossfit BBros esetén.

1bapod-wallpaper-goalsachievement-1024x681-1_1.jpg

Az edzés egy gyors közös bemelegítéssel indult. Ezt követően kezdőkre és haladókra osztottak minket. Magabiztosan választottam a haladó csoportot... végül kiderült, hogy minden súlyból zónaadagot kaptam. Például fej fölött guggolást a férfiaknak 60 kg-mal kellene… na ez majdnem az én testtömegem. Mellettem lévő hihetetlenül csinos hölgynek még egy csábító mosolyt sem dobtam miután ugyanazzal a súllyal csinált mindent, mint én. Gyerekkorom kedvenc játéka ugrott be, a Mortal Kombat: „Finish Him!”.

Visszakanyarodva az órára, jól összetett volt. Egy gyakorlat kivitelezésének gyakorlásával indítottunk (amit persze a későbbiekben alkalmazni is sikerült). Így még frissen tudtam a koordinációra ügyelni. Ezt követően két kihívást kellett teljesíteni:

  1. 4 kör

8 overhead squat (fej fölött guggolás)

10 burpee over bar (négyütemű a rúd fölött átugrással)

  1. 4 kör

8 thruster (guggolásból vállból nyomás)

10 burpee over bar

Az első kihívás teljesítését követően 3 perc pihenő volt.

Egész jól ment az elején, de emlékeztettem magam, hogy épp gyerek súlyokkal játszom. Itt megjegyezném, amit Klaus (Reebok Crossfit Duna) mondott nekünk: „Nem a másikat kell legyőznöd, hanem önmagad! Ugyanis magadhoz képest kell fejlődnöd, nem a másik viszonylatában.” Első kihívást követően szökőkútként izzadtam már. A magnézium a kezemen max másodpercekig maradt, mert lemosta az izzadtságom. A második kihívás folyamán már a hátsómon át vettem a levegőt. Azon gondolkodtam, hogy záróizmaimon át kürtölve adok lendületet, hogy guggolásból kinyomjam a súlyt. Végül persze speciális képességem nélkül is sikerült abszolválni a kihívást. Az edzés végén még lenyújtottunk… bár ez a rész már nem teljesen tiszta számomra, némileg kiesik.

Nagyon jól éreztük magunkat a Crossfit BBros-ban is! Ezt a termet is ajánlani tudjuk mindenkinek!

 

A cikk első részét itt olvashatjátok!

A bejegyzés trackback címe:

https://aycm.blog.hu/api/trackback/id/tr197684510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.