Vigyázz, kész, Ultrabalaton 2016

2016. május 10. - AYCM SportPass

Május 28-án 10. alkalommal kerül megrendezésre az Ultrabalaton, melynek Csopaki szakaszát az ALL YOU CAN MOVE (AYCM) támogatja. A mezőny Balatonaligáról startol el, és a Balaton körbefutásával 220 km-es távot teljesít majd, megállás nélkül. A versenyen, az összetartás szellemében rengeteg vállalat csapatként képviselteti magát,  így az AYCM a rendezvény támogatása mellett idén is kötelességének érezte az indulást, hiszen a munkavállalók mozgásáért dolgozik idestova 17 éve. El is kezdtünk ráhangolódni erre az ultra nehéz, de annál élvezetesebb 24 órára. Elsőként Orbán Tamással, aki tavaly összesen 70 km-t futott.

img_3443.jpg

Orbán Tamás (középen)  / Marketing/ Ügyfélszolgálat

Egy szóval az Ultrabalaton?

Kihívás.

Mit szóltál, amikor megtudtad, hogy idén újra indulunk? Őszintén! :)

Az én ötletem volt, hogy induljunk, így egész végig hittem benne és támogattam. Tavaly nagyon nagy távot vállaltam, idén egyelőre rövidebb távot teljesítek. Ez persze változhat még a helyszínen. Az igazi kihívást inkább a rendezvény levezénylése és a csapat koordinálása jelenti, így számomra már tavaly elindult az Ultrabalaton.

img_3379.jpg

Hogyan készülsz? Őszintén! :)

Többnyire heti 4-5 alkalommal edzem az év folyamán, így csak beépítettem ebbe 1 futó edzést. Az edzésben vannak hosszútávfutások, gyorsító edzések és hegyi futások. Szeretném a tavalyi teljesítményem felülmúlni… és persze az edzőtársam egy másik csapatnak a kapitánya (tavaly minket erősített), őt és őket szeretném még lenyomni. :)

A legjobb pillanat?

Tavaly nagyon sok jó pillanatom volt, többek között ezért is szerettem volna idén megint indulni. Nagyon jó érzés volt, hogy a táv legnagyobb részét vállaltam, jóval túlléptem így a saját határaimat is. A legjobb pillanataim a legnehezebbek is voltak egyben:

A legnehezebb hegyi szakaszt sikerült kiválasztanom, melyen sikerült a csapatátlagot is tartanom.

A reggeli első szakaszomat egy félálomban vergődés után sikerült a leggyorsabbra hoznom, amellyel a csapat sokat javított a helyezésén. Váltáskor még afelől is kétségeim voltak, hogy tudom-e egyáltalán hajlítani a lábaimat, nemhogy futni.

img_3426.jpg

És a legrosszabb?

Sajnos a Szigligeti szakasznál nagyon elfogytam erőben. Minden lépés fájt és horzsolásos sérüléseim is voltak már, elég kellemetlen helyeken. Emiatt kénytelen voltam a következő szakaszomnál segítséget kérni csapattól, ennek köszönhetően azonban sikerült normálisan frissítenem, ennem és egy keveset félálomban pihenni a furgonunk rakterében.

Motiváció?

Szeretném idén a tavalyi eredményemet és teljesítőképességemet felülmúlni, hogy 5 percen belüli km-ekkel teljesítsem a vállalt szakaszokat. Csapat szinten szeretném az edzőtársam csapatát lenyomni, akár utolérni őket. Ez utóbbi inkább álom, mint reális cél, ugyanis 1 órával előttünk startolnak. Persze az utolsó szakaszig hajtani fogom a csapatot.

img_3448.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://aycm.blog.hu/api/trackback/id/tr578703068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.