A hajógyári szigeten található, raktárépületből átalakított professzionális, Budapest egyik legnívósabb és legelismertebb crossfit termét egy szombati napon látogattuk meg, méghozzá azon a szombaton, amikor évszázados melegrekordok dőltek meg, ami 40 fokot jelentett árnyékban, de tényleg, minden költői túlzás nélkül. Az óra 11-kor, vagyis konkrétan a legmelegebb napszakban kezdődött, így már akkor szakadt rólunk a víz, amikor odaértünk. A hőguta kétlábon való kihordása vegyült még némi izgalommal, mivel tudtam, ide tényleg az igazán kemények járnak, én meg ugyan rendelkezem némi sportmúlttal, de itt az valószínűleg annyit ér majd, mint halottnak a csók. Nem tudom, hogy azért, mert ezek az aggodalmak ordítottak rólam, vagy azért, mert ez itt teljesen természetes, de a megérkezésünket követően az óra kezdése előtt pár perccel a terem vezetője egy olyan lelkesítő monológgal fogadott minket kedvesen, ami után komolyan azt éreztem, bármire képes vagyok! Tulajdonképpen minden, amit mondott, közhely volt, de mégis, ahogy mondta, ahogy azt átadta, az üres frázisok megteltek tartalommal, egyszerre kerített hatalmába a nyugalom és az elszántság. „…Ne azt figyeld, mit csinálnak a többiek, ne másokhoz mérd magad! Az egyetlen, akinél jobbnak kell lenned, akit le kell győznöd, az nem más, mint Te önmagad…” Tudom, hogy totális túlzásnak hangzik, de tényleg ez volt az a pillanat, amikor először kezdtem kapizsgálni, mit nyújt a crossfit, amiért annyian szinte már mániákusan megőrülnek érte.

A helyiek tehát nagyon barátságosak és segítőkészek, semmi ki- vagy lenézés, semmi erőfitoktatás, semmi arcoskodás, látszik, hogy ennél ők sokkal profibban űzik ezt azt ipart.

Kevesen voltunk az órán, mindössze 3-an (na persze, hát ki az az állat rajtunk kívül, aki a 40 fokban bevállal egy edzést??), így maximális figyelmet kaptunk az oktatótól, bár amennyire profik a srácok, szerintem full house esetén is ugyanezt éreztük volna. Laza 400 méter futással, majd nagyon alapos, 20 perces bemelegítéssel indultunk, minden porcikánkat gondosan felkészítettük az előttünk álló kihívásra.

Aztán jött maga az edzés, ami az egész órából „csak” 21 perc volt, 3 gyakorlatból, annak 7 ismétléséből állt. Mielőtt belecsaptunk volna a közepébe, természetesen végigvettük a gyakorlatokat, hogy tutira minden mozdulat a helyén legyen, de mondhatom, egy idő után már meghalt a technika, és csak a túlélés számított.
1 perc wall ball (15 db)
1 perc jump lunges – ugrálós kitörés (20 db)
1 perc toes to bar – függeszkedésben lábemelés a lengésből indítva (10 db)
A gyakorlatok és a körök között NINCS PIHENŐ, ha egy gyakorlatot hamarabb befejezel, mint 1 perc, akkor annyi szusszanásnyi időd van, amíg le nem telik az 1 perc.

Nos, az első kör még vicces volt, talán még a második is, aztán a harmadik körnél már kezdett gyanús lenni a dolog, majd a negyediktől kezdett el really fájni, akkor fogyott el a levegő, onnantól indult a harc. Nem a többiekkel, önmagammal. Na persze egyedüli lányként igyekeztem tartani a tempót a fiúkkal, és nem szégyenben maradni, ami nagyjából sikerült is, de közben minimum 2-szer azért azt éreztem, a következő kört inkább lányosan elmosolygom, és elcsalom. Aztán ránéztem Tomira, aki rezzenéstelen arccal csinálta a feladatokat, szerintem izzadni is csak azért izzadt, mert 40 fok volt a teremben, és ez annyira felbosszantott, hogy csak azért sem álltam meg. :) Hát nehogy már ő el sem fárad, én meg itt elcsalinkázom, na még mit nem! :) Ami még ezenkívül tovább spannolt, az az edzők biztatása. Hát komolyan, az valami hihetetlen volt. „Magasabbra, gyorsabban, nagyon jó vagy, még 3 kör, már csak 2 kör, még 10 mp, gyerünk!” és mindezt olyan nyugodt, mégis szuggesztív módon, amivel korábban még sehol nem találkoztam. Aztán egyszer csak hála a jó égnek, letelt az a 21 perc, mindenki összepacsizott, jók voltunk, megcsináltuk! Szakadt rólunk a víz, lihegtünk, keringtünk a teremben hogy összeszedjük a tüdőnket, király volt!

Levezetésképpen elő az SMR henger, átpasszíroztuk vele minden porcikánkat, nem mondom, hogy jobban esett, mint egy jó kis thai masszázs, de nagyban hozzásegített, hogy újra rendesen funkcionáljanak a végtagjaim, és ne remegjen minden izmom, mint a kocsonya.

Óra után bevettük magunkat az öltözőbe, semmi más nem esett volna jobban abban a percben, mint a hidegzuhany! Az öltöző egyébként tágas, tiszta, teljesen rendben van. Semmi luxus, extra-hiper wellness spa és egyéb feeling, de nyilván ez a hely nem is erről szól, aki ilyenfajta élményre vágyik, az orientálódjon inkább más típusú termek felé.

Az első igazi kalandom tehát a crossfittel összességében nagyon pozitív csalódás, kedves, barátságos fogadtatás, profi terem, profi felszereltséggel, profi edzőkkel, nálam 10-ből abszolút 10-es!

A cikk második részét itt olvashatjátok!